TANFOLYAM ÉS WORKSHOP (LEENDŐ) ANGYALBEFEKTETŐKNEK

2025. tavasz

#mirejó
Amire mindenképpen jó lesz, hogy megértsd a startup befektetések logikáját, világát, a szereplők motivációit, szokásait és azt, hogy hogyan tudsz ebben a világban eligazodni és a lehető legjobb feltételekkel érvényesülni. Akár a vagyonod befektetése a tét, akár az állásod és karriered, ennyit meg kell érjen.

#hogyan
Ahogyan csak én tudom. Ez nem akadémiai anyag lesz a világ tőkepiacairól. Nem is egy egyetemista meetup, ahol nincs rossz ötlet, csak kevés realitás. Nem is a futottakmég startup szakértők mindentmegmondása két könyv elolvasása után. 20+ év startup építési tapasztalat, egy világsikerű mobiljátékcég és egy világsikerű navigációs cég (NNG) felépítésének és exitjének tanulsága. Több, mint 40 angyalbefektetés, többezer óra startup vezető mentorálás tapasztalatai. Közös befektetés több, mint egy tucat VC-vel. Közel 10 milliárd forint saját portfóliócégekbe bevont külső tőke.
Az előadássorozat alapelve, hogy minden témát három oldalról járok körül, 1/3-1/3-1/3 arányban vegyítve az elméletet, a gyakorlatot és a személyes tapasztalatokat. Így amellett, hogy befogadható, élvezetes, egyszerre ad egy mélyebb megértést a “miértekkel” kapcsolatban és konkrét, azonnal hasznosítható gyakorlati tudást is. 

#kiknek

Jelenlegi és jövőbeli angyalbefektetőknek, akiket érdekel és vonz a startupok világa, de tisztában vannak azzal, hogy ez egy nagyon komplex és kockázatos játék és szeretnék jobban megérteni a játékszabályokat, mielőtt túl sok pénzt égetnek el.
Intézményi befektetők befektetési managereinek, akik szeretnék jobban átlátni a piacot, az ökoszisztémát a saját cégükön kívül és új nézőpontokkal, gyakorlati tudással, nagyobb terepismerettel sikeresebben végezni a munkájukat.

#biztonság

Az előadássorozat rengeteg konkrét sztorit, megtörtént befektetést, esettanulmányt tartalmaz, illetve több ponton kérdezz-felelek vagy közös gondolkodás, beszélgetés is lesz a résztvevők között, ezért a tanfolyam résztvevői kölcsönös titoktartási szerződést kell aláírjanak a részvétel előtt.

#hol
Két teljes nap és egy (kettő, vagy három) együtt töltött este a festői szépségű Prónay kastélyban. Rengeteg konkrét példával, őszintén, együtt végiggondolva a buktatókat.

#program

Mindkét nap közös reggelivel, ebéddel, vacsorával, az első este közös lazulás a wellness részlegben, majd vacsi után borozás (vagy éppen sörözés) a 20 résztvevővel, velem és pár meglepetés vendéggel. A két nap alatt összesen 14+ órányi prezentáció, esettanulmány és beszélgetés.

1. nap:

Bevezető: Bemutatkozás / Befektetés startupokba / Mi az angyalbefektetés / Megtérülés / Portfólió hatás / Adatok és esettanulmányok / Q&A
Deal flow: Mi ez? / Brand építés / Egyedi deal flow / Deal flow forrásai / Adatok és esettanulmányok / Q&A
Kiválasztás és Cégértékelés: Top 3 kritérium / Személyes szabályok / Ami félrevisz / Cégértékelés / VC vs angyal / Módszertanok / Példák és esettanulmányok / Q&A
A befektetés: Smart árazva / Due diligence / Mindenki hazudik / Amikor nem sikerül / Jogi keretek / esettanulmányok / Q&A

2. nap:

A közös munka: Mennyit és hogyan? / Bizalom / Keretek / Jó idők, rossz idők / Kontroll / Pivot / Fejünkre nőnek / Esettanulmányok / Q&A
Következő kör: Emelni vagy sem? / Pénzügyi társalapító / Piszkos alkuk / Az üzlet megkötése / Újraalku, ESOP, komplikációk / Q&A
Bukták és exitek: Bukták és tanulságok / Exit felé vezető út / Exitek,  esettanulmányok / Q&A
Üzletszerű működés: Modellek / Alapkezelési díj / Más pénze / Források  (SzA, NKFIH, EIF, EBRD, Matching funds, Tőzsde, Tőkeportál) / Célok és eszközök / Esettanulmányok / Q&A

“Jók a sztorik és a személyes tapasztalatok, legalább annyit tanultam, mint a teljes egyetem alatt. Szuper csapat volt és a teljes transzparencia mindenki részéről rengeteget adott.”
10/10 
Vitvera Gábor

Mi tetszett legjobban?
“Az alázatod és a sok gyakorlati példa. És persze a confidential infók.”
10/10
Lévai Gábor

Mi tetszett a legjobban?
“A teljeskörűsége, a vendégek, a közeg, a környezet, az őszinteség és a közvetlenség”
10/10
​Forray Niki

Gyakori kérdések

A lenti Jelentkezem gombbal tudod kitölteni a jelentkezési adatlapot. Ez alapján hamarosan kapsz egy eszerződést, aminek aláírása után kapod meg a számlát. A számlát átutalással és bankkártyával is fizetheted.

Ha lebetegszel, pl. elkapod a COVID-ot, akkor a tanfolyam díját visszautaljuk, de a hotelben a foglalásod díját sajnos ki kell fizesd (kb. 100 eFt). De a legjobb, ha nem betegszel le, szóval vigyázz magadra!

A tanfolyamon nagyon sok konkrét példán, esettanulmányon megyünk végig, így mindenkinek alá kell írnia egy titoktartási nyilatkozatot. Ezeket a sztorikat máshogy nem tudjuk megosztani, ezért is fontos a személyes jelenlét. Emellett persze ez nagyszerű alkalom arra is, hogy más angyalokat megismerjetek, akikkel később akár közösen is tudtok majd befektetni, egymást segíteni.

Jelentkezés, részletek

Mikor: A következő tanfolyam időpontja várhatóan 2025 tavasz.

Hol: Helyszín hamarosan.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ha érdekelnek a híreink és a tanfolyamaink, iratkozz fel, így nem maradsz le semmiről!