Rólunk
#szoftveres #vállalkozó #programozó #stratéga #dreamer #technológus
Amiket csináltam, régebben:
- Hét éves korom óta programozok
- Otthagytam az egyetemet és egyszer sem bántam meg
- 19 évesen azt hittem, hogy vállalkozó lettem, utólag kiderült, hogy startupokat építettem, amik elbuktak
- Nokia WiFi termékek – 1999-2002 – részt vettem a vezetéknélküli hálózatok első generációinak kifejlesztésében.
- PDAmill – alapító, tulajdonos, CEO – 2000-2006 – egyik első mobil-játék cég, több tucat nemzetközi díjjal.
- NNG alias NavNGo azaz iGO my way – társalapító, tulajdonos, CTO, CSO, CEO – 2004-2015 – globális navigációs cég, 800+ alkalmazottal, ~$100m bevétellel.
Amik lekötnek mostanában:
- Magyar tech startupok: Abban hiszek, hogy egy ország sorsát hosszú távon a vállalkozói, vállalatai határozzák meg. Imádom a vállalkozókat, ezért is vagyok az egyik alapítója Startup Hungary-nek.
- Tudásátadás: Szívesen mesélek az eddig bejárt útról és annak tapasztalatairól. Legyen az TV, rádió, Tiktok, újságinterjú, Facebook Live, vendégszerzett cikk, céges vezetői workshop, egyetemi előadás vagy egy konferencia.
- Cápák között (Shark Tank) műsor az RTL-en: Szuper büszke vagyok, hogy része lehetek, mint egyik Cápa.
- STRT | Rising Together: Pont ezen az oldalon vagy!
#szoftveres #programozó #csapatépítő #kreatív #projectmanager #PMP #hajcsár
Amiket csináltam, régebben:
- Statlogics – Egyik első csapattagként nagybanki rendszerek fejlesztésében vettem részt programozóként, majd projektvezetőként olyan pénzintézeteknek, mint pl. az OTP, az orosz Rusfinance, az ukrán ProstoFinance vagy a grúz Bank of Georgia. Ez mai szóval egy startup volt és exitig jutottunk.
- Dorsum – fő profil az értékpapír kereskedési rendszerek fejlesztése, de többek közt olyan projektek levezénylése is nevemhez fűződik, mint az OTP Smartbróker vagy a Magyar Posta app
- 2012 óta fekete öves projektvezető (PMP) vagyok, projektvezetőként általában 10-20 fős csapatokat vezettem, többszázmillió forintos projektekenAmiket csináltam, régebben:
- DreamJo.bs újgenerációs állásportál vezetése
Amik lekötnek mostanában:
- Az, hogy minden haladjon és meg legyen szervezve
- A nagyvilág tudjon rólunk
- Kicsi lányunk, Panni
#mindenes #ügyintéző #precíz #pontos #megbízható #jógaoktató #edző
Amiket csináltam, régebben:
- Politológiából szereztem diplomát… aztán az élet más felé sodort
- Sales assistant-ként dolgoztam Siófokon négycsillagos szállodában
- DreamJo.bs újgenerációs állásportál irodai adminisztratív tevékenységét látom el, postai ügyintézés, kapcsolattartás.
- BaConsult Kft & STRT mindennapi adminisztratív feladatait managelem, mellette fogadom a Vendégeket, időpontot egyeztetek szakemberekkel, segítem a Vezetőség napi munkavégzését.
- Minden olyan kérés teljesítése, mely könnyíti a munkafolyamatot, szükséges eszközök biztosítása/beszerzése
- Dolgoztam vendéglátásban, call centerben, mire rátaláltam a sportra, hol kiteljesedek, így a munkahelyemen is a maximumot tudom nyújtani
Amik lekötnek mostanában:
- Számos új feladatom rendszerezése, tempótartás a rohanó világban 🙂
- STRT office felújítási terveinek készítése
- Céges programok szervezésében való részvétel
- Tudatos életmód, egészség
- Jógastudió marketing tevékenységének ellátása
- Jógaoktatóként & edzőként még szélesebb vendégkör kiépítése
#Gyakorlatias #Ötletelő #Közgazdász #InkábbPénzügyes #KreatívPénzügyes
Amiket csináltam, régebben:
- DreamJo.bs újgenerációs állásportálnál hozzám tartozott többek között a mindennapi működéshez szükséges pénzügyi feladatok ellátása, kimutatások készítése, szerződések menedzselése és kapcsolattartás az érintettekkel
- E2 Hungary Zrt. Energiahatékonysági osztályán a teljes pénzügyi folyamatok kialakításával, riportálásával foglalkoztam.
- Elmúlt 16 éves pályafutásom alatt különféle iparágak változatos feladatköreiben ismerkedtem a munka sokszor izgalmas világával
Amik lekötnek mostanában:
- Ismerkedés a Startup-ok világával
- Életmódváltás
- Time-menedzsment
- Mindig pörgős kisfiam és a legvadabb dinoszaurusz nevek
#Üzleti_Tudat #Tervező_Gondolkodó #Kreatív_Eladó #Kulturális_Kapcsolatok #Kezdeményező_Készség #Innovatív_Vállalkozó #Átgondolt_Kivitelező #Mindent_Megvalósító
Amiket csináltam, régebben:
- Squire Sanders & Dempsey-nél jogász
- Central European Media Enterprises-nél (London) jogi igazgató
- HBO Central Europe Jogi Igazgató
- TV3 Hungary-nál jogi igazgató és megbízott vezérigazgató
- CEU InnovationsLab igazgatója
- Stratégiai gondolkodó a multikulturális startup, korporációs és egyetemi környezetben
Amik lekötnek mostanában:
- Kockázati befektetés, korai stádiumú startup fejlesztés és növekedési üzleti lehetőségek
- Három gyermekem terelgetése, minden ami zene, színház
#vállalkozó #kockáztató #próbálkozó #oktatás #IT #hardware
Amiket csináltam, régebben:
- Művészeti, design és médiaelméleti tanulmányok, majd egy kulturális menedzseri pályakezdés után egy párizsi inkubátor, az Artscience Lab terelt az induló cégek felé.
- Egy gyakornoki állást kivéve nem volt munkahelyem, csak saját cégem. Talán az STRT az első rendes állásom 😀
- Brickflow – Első SAAS cégem, élt 4 évet. Megtanultuk belőle az első leckéket.
- Lab.Coop cégcsoport – A Brickflow bezárása utána a csapat java együttmaradt, és digitális termékfejlesztési ügynökséget épített, startup és scaleup ügyfelekkel. Ebből nőtte ki magát a Green Fox Academy és a SmartWare.tech
- Green Fox Academy – A régió egyik vezető IT bootcampje, éve 2000 diákkal, három országban, nagyvállalti ügyfélkörrel. Nemrég felvásárolta egy private equity alap.
- SmartWare.tech – Hardware startupokra fókuszáló seed befektetőtársaság.
Amik lekötnek mostanában:
- Társadalmi vállalkozás (social business), impact investment
- Finanszírozás, befektetési tranzakciók és üzletfejlesztés
- Itthon maradni és résztvenni egy egészséges, piaci vállalkozói ökoszisztéma építésében
- Újra iskolába járok, hol CEU Executive MBA-ra, hol tőzsdei képzésre
- Mountainbike, kajak, túrázás
- Lego és szövegelés a fiaimmal
#KiválóPénzügyiVezető #IFRS #USGAAP #CFO #StrategikusGondolkodás #Felelősségteljes #GlobálisJelenlét #KreatívMegoldások #Tapasztalat
Amiket csináltam, régebben:
- Deloitte-nél vezető tanácsadóként részt vettem M&A tanácsadásban, due diligence-ben és stratégiai pénzügyi munkákban.
- A.R. Tapesnél teljes átalakítási programot készítettem a gyártás átrendezésével és a cég értékesítési és üzleti kapcsolatainak optimalizálásával.
- Multipolaris Ltd.-nél vezető pénzügyi vezetőként működtettem és fejlesztettem a pénzügyi tevékenységeket, mint például a számvitelt, adókat, FP&A-t, pénzügyi eszközöket, stb.
- NNG LLC-nél vezető pénzügyi vezetőként felelős voltam a befektetők (alapítók és PE) és a board számára a részvényesekkel való kapcsolattartásért.
Amik lekötnek mostanában:
- A pénzügyi számvitel (IFRS és helyi GAAP-ok, mint például az USA-beli, kínai, japán, izraeli és magyar GAAP-ok) számviteli auditjának és adózásának felügyelete.
- A költségvetés, előrejelzés és különböző elemzési folyamatok kezelésének felügyelete.
#sorozatvállalkozó #tech #oktatás
Amiket csináltam, régebben:
- Breeze – életem első nemzetközi projektje – 11 éves korom óta programozok, egy 3 országban működő, csupa tizenévesből álló Commodore64-es demoscene csapatot alapítottunk
- Gyümölcstárhely – első sikeres exitem – egy webtárhely szolgáltató cégben voltam alapító és vittem a növekedési csapatot 0-tól 8000 ügyfélig, aztán megvásárolt bennünket a Websupport.sk
- Schönherz Kollégium – a BME informatika egyetemi tanulmányok mellett sok-sok éven át segítettem az elsősök beilleszkedését “senior”-ként, alapítottam és vezettem egy halom önkéntes csoportot
- Láthatatlan Egyetem – egyetemisták és fiatal felnőttek oktatnak más egyetemistákat és fiatal felnőtteket életvezetési ismeretekre, mint pl. Időgazdálkodás, stresszkezelés, személyes pénzügyek – itt is alapítóként vittem a szervezetet 0-tól 100 főig
- YearCompass – egy ingyenesen letölthető füzet, amivel lezárhatod az előző évedet és megtervezheted a következőt, most már 53 nyelven – életem legmarkánsabb product-market-fit élménye kapcsolódik ide, itt is alapítóként, illetve a növekedésért felelős csoport vezetőjeként önkénteskedtem évekig
- ABF Informatika – egészségügyi szoftvereket csináltunk nagyvállalatoknak, én az “új termék kutatás” részt vittem, ahol 29 üzleti ötletet teszteltünk le 2 év alatt
- CodeBerry Programozóiskola – az első startupom – programozni tanítottunk embereket a saját anyanyelvükön, alapító és a növekedési csoport vezetője voltam.
Amik lekötnek mostanában:
- Az STRT-ben vagyok az oktatási és az IT területeken mindenes
- A családom: a feleségem Zsófi és a kisfiunk Marci
- Szentendre kávézóinak felfedezése
- Éjszakánként “recreational coding”, kikapcsolódásként szoktam programozni